Mécses 2023.07.
Mécses
2023. év közepén
Építkezés
Hálát adunk Istennek, hogy bele tudtunk fogni egy olyan munkába, ami remény szerint előre mutat. A telken lévő épületet sikerült takarítani, az ép szarufákat visszatenni a bedöntött tető helyére, az épületen és a telken látszik a foglalkozás.
Építészmérnököt is hívtunk, a helyi építészt, aki segítőkésznek mutatkozik, ezért is nagy hálát adunk, és a testvérekért, akik jönnek segíteni – meghallgattuk a kőművest és az építészmérnököt. Egyik testvérünk vigyáz a számla kulcsára, ő rendszeresen segít és tanácsol; az ő jótanácsa volt, hogy ne vegyünk kisteherautót (utóbb valószínű megbántuk volna), viszont segített személykocsink tetejére felkötni a négyméteres deszkákat és léceket – hála az ő alkotókészségéért és a sok segítségért amit eddig adott! A helyiek is munkálkodnak, az említett tetőt javító testvért is köszönet illeti. Van, aki a füvet nyírta le, másik testvérünk a cserepeket tisztogatta…
Szombaton, július 8-án ismét munkás nap a telken, és az imaházban is lehet dolgozni. A festést kezdte el valaki, mással is lehet kísérletezni, a „pult” – ami a volt kocsma berendezéséből maradt, is átalakítást kíván, leginkább egyenes munkalappá, a berendezésen is lehet ötletelni; a templomépítéssel párhuzamosan az imaházat is jó lenne intézménnyé átalakítani: a hátrányos helyzet folyamatos foglalkozást igényelne – akinek van ötlete, szóljon!
Evangélikus templom a Felvidéken. Adja Isten, épüljenek közösségeink, templomaink!
Ige
Legutóbbi igehirdetéseink egyikén megint egy „kell” került elő. A Thessalonikabeliekhez írt első levél 3. fejezetében a 3. versben találjuk megírva: „senki meg ne tántorodjék ama szorongattatások között; mert ti magatok tudjátok, hogy mi arra rendeltettünk”. Ezek szerint a szorongattatás szükséges velejárója a hívő életnek. Ezen elgondolkoztunk – valószínűleg hitünk visszajelzése is. Ha nem így van, akkor a mi hitünkkel van baj; „nyomorgattatunk”, „tiportatunk”, „üldöztetünk”, írja Pál a korinthusiaknak; az Apostolok cselekedeteiben többször is azt találjuk, hogy örültek a tanítványok annak, hogy méltókká tétettek, hogy a Jézus Krisztus nevéért szenvedjenek: bár így legyen velünk is. Jaj nekünk, ha nem hirdetjük az evangéliumot!
Másik ok lehet a szenvedésre, hogy nekünk van szükségünk rá. Ha nem szenvedünk, az azt is jelentheti, hogy eggyé váltunk a Világgal. Nem szabad elfelejteni, hogy az az ördög birodalma. Ha Jézus Krisztust hirdetjük, bántani fognak, és ez így van rendjén. Isten óvjon attól, hogy hallgassunk róla. Legutóbb egy igehirdetésben hallottam, hogy milyen jó, hogy „még” hirdettethetik az ige. Az nem „még”, hanem mindig is fog hirdettetni! Az igének hirdettetni kell, mert így van megírva!
Adja Isten, hogy mi hirdessük.
Másik fontos dolog , amit nem szabad elfelejtenünk: a Világ tényleg a gonosz uralma alatt van (Rómabeliekhez írt levél, 8. rész), máshol az ige Beliál birodalmaként említi a világot, annak embereit Beliál embereiként. (A „hiábavaló” kifejezést az ördöngösség is helyettesíthetné – aki még nem Jézusé, az az ördögé (!!!); ennek megfelelően éljük meg hitünket. A világ barátsága ellenségeskedés az Istennel!
Adja Isten, hogy értsük ezt meg, és ne süppedjünk bele a világi környezetbe, akár rokonságba – az életünk a tét! Körülöttünk halottak vannak: hívjuk őket életre.
Július 8-án munkás napot tartunk Drégelypalánkon, a templom építésére vett telken – várunk mindenkit!
Elmélkedő
A közművelődés állapotán sikerült a múltkor elgondolkozni. Jó ideje újra meg újra felvetődnek kérdések ezzel kapcsolatban; aztán egy Ipoly-parti településen futottunk össze az Új Magyarország valamikori napilap egyik szerkesztőjével. Beszélgetve szóba került, hogy van-e igényes napisajtó hazánkban, arra jutottunk, hogy nincs. Az igénytelenség és a pártosság a jellemzők (a demagógia meghatározása: az érzelmekre és előítéletekre hatni igyekvő, a tömeg vélt alantas ösztöneire alapozó, általában valótlan vagy részigazságokat kiemelő közlés); a botrány a hír, vagy a jó?
Tovább gondolva a dolgot (látunk összefüggést): vajon ma hazánkban van általános műveltség meghatározva? Van-e olyan szépirodalom, ami mindenki által ismert és alkalmazható, valóságos helyzetekre illő párhuzamok felidézhetők belőle? Pl. a hősiesség alapeseteként Dobó István, az Egri csillagok kapitánya, Mikszáth, Jókai és mások szereplői az erkölcsöt feladó és az erkölcsös emberre, Móricz barbárjai, adakozó koldusa, stb. Ha nincs ilyen, alapműveltségnek elfogadható közös ismeret, akkor feladhatjuk akár az erkölcsöt is? Vagy mi határozza meg?
Közösen hivatkozható történelmi ismeret van-e, amire mindenki tud hivatkozni? Akár a jelen helyzetben: melyik bomló birodalom használható párhuzam - a barbároktól fenyegetett Róma? A népvándorlásra pl. Róma ellenében a punokkal szövetséges törzsek? Hogy tanulságot vonhassunk le belőlük: Rómát sikerült helyreimádkozni, a fenyegető barbárok győzhetők, a műveltség megéri a törődést, van hit és az erkölcs.
Közös hivatkozási alapok nem ártanak egy beszélgetésben sem…
Aztán kérdezhetjük, van-e általánosan alkalmazott gyakorlat, amit szintén alkalmazni tudunk, tudunk-e akár fűből-fából, a természetből kihozni valamit, hogyan csinálunk csuhébabát, vesszőparipát, hogy űzzük el unalmunkat értelemmel: ne a silány közlés és a könnyen fogyasztható, felszínes, értéktelen értékek határozzanak meg.
Többekkel beszélgettünk ezekről, ez meggyőzött a kérdésfelvetés jogosságáról: az értékek helyreállításáért is küzdenünk kell!
(Felvetődik még kérdésként: kinek a dolga, hogy megállapítsa, mik az értékek; miért nincs (köz)művelődési tárca; …?
A kuszaságért elnézést kérve, az igével hagyjuk nyitva a következő írásig:
„Mikor nincs mennyei látás, a nép elvadul, ha pedig megtartja a törvényt, oh mely igen boldog!”
Példabeszédek, 29,18