2024. 06-07 előzetes
Mécses
június-júliusi előzetes
1. Boldogság
Kit mond Isten az igében boldognak?
Először Lea használja az „boldog” szót (így is nevezi el gyerekét) – úgy kezdődött, hogy Isten „meglátta Lea megvetett voltát” (1 Mózes 29,31), és megnyitotta méhét. Rúben születésekor mondta Lea, hogy „meglátta az Úr az én nyomorúságomat”; most már szeretni fogja a férje; második gyereke születésénél (Simeon) még mindig a megvetett volta járt az eszében („meghallotta az Úr megvetett voltomat”); s. í. t. Aztán, amikor szolgálója, Zilpa szül fiakat Jákóbnak, mondja Lea a másodiknál: „Oh én boldoságom” – és elnevezi Ásernek, vagyis boldognak.
A következő „boldog” szótövű szó Mózes 5. könyvében („A törvény summája”) fordul elő. „És ha lesz, a ki hallja ez esküvéses kötésnek igéit, és boldognak állítja magát az ő szívében, ezt mondván: Békességem lesz nékem, ha a szívem gondolata szerint járok is (…) Nem akar majd az Úr annak megbocsátani, sőt felgerjed az Úrnak haragja és búsulása az ilyen ember ellen… - tovább olvasandó. Lássuk meg, mit eredményez, ha a saját fejünk után keressük a boldogságot, és nem az Úr törvényében gyönyörködünk. Olvasandó még az 1. zsoltár ebben a tekintetben.
Harmadik út nincsen.
A harmadik „boldog” szótövű szó (összesen 118 szerepel a Károli fordításban) szintén a Törvény summája könyvben található (az előző ige a 29. rész 19. verse volt), amikor Mózes szájába áldást ad Isten (33. rész) – az utolsó vers: „Boldog vagy Izráel!” felkiáltással kezdődik (ez is olvasandó tovább). A kérdésre, hogy miért boldog Izráel, a válasz, hogy csak. („Boldog nép az, a melynek Istene az Úr, az a nép, a melyet örökségül választott magának”, 33. zsoltár: Isten kiválasztása az alap, a kiválasztásnak pedig nincs „oka”, szerencsére nem érdemeinkben kell bízni…
Józsué könyve 1. részében a boldogság módja hasonló az 1. zsoltárban leírthoz.
Séba királynéasszonya boldognak állítja Salamon szolgáit. Tovább gondolni feladat.
1 Királyok 10,8: Boldogok a te embereid…
2. Szolgálat
Drégelypalánkon mind a telken, mind a ház körül sikerült dolgozni mostanában: június 8-án Budáról és helyből érkezett segítségünk volt, előzőleg másik budapesti testvérünkkel virágosítottunk (a szomszéd városka virágboltosa ajándékba adott virágokat. Az epret hamar ellopták, a többit öntözzük azóta is. A ház körül, ahol az alkalmakat tartjuk, és az építkezési telken is továbbra is van munka, legutóbb tegnap sikerült gazolni, pakolni. Jó a testvérünk által állított keresztet látni a telek sarkán.
Egy testvérünk indítványozta, hogy gyűjtsünk rendszeres adakozókat – javasolta, hogy keressünk testvéreket, akik havi ötezer forinttól kezdődő összeggel támogatnak egy éven keresztül. Úgy néz ki, legalább öt ilyen embert sikerült találni azok mellé a testvérek mellé, akik eddig is támogattak minket. Ez nagyon nagy segítség, köszönjük!!! A következő feladatokban van szükségünk további segítségre:
1. a, jelenleg használatos ház kialakítása istentiszteleti térré
b, a telken lévő ingatlan fejlesztése; új építése lehetőség szerint
2. álmodunk egy munkás felvételéről a szolgálatba (1/2 év?
3. a mindennapi kiadások (egy Drégelypalánk-Budapest forduló kocsival pl. 6-7 ezer benzinköltség; a virágok, palánták, vagy akár szerszámok is tételt képviselnek és néha adni is kell…
Az első feladatot az építkezős számla fedezi; a második egy külön számla, amire eddig a közmunkás bére érkezett; a harmadik a főszámla (alább fordított sorrendben találhatók). Jelenleg az építkezős számlán lévő keret a cserepeket fedezi, amiket a háztetőre akarunk tenni; a főszámlán lévő keret egy-két megfordulás egyenértéke Nógrád és Budapest között (ha ezt elfogadjuk egyenértékesnek); a munkásra nagy szükség van a közösség gondozásában, erről álmodni merünk (a számlát a közmunkás foglalkoztatása óta fenntartjuk, hogy legyen, jelenleg nullánál nem sokkal több van rajta; reménykedünk.
A számlaszámok:
Mécses Evangéliumi Szolgálat Alapítvány
főszámla: (HU93) – 12026001 – 01612761 – 00100005, Raiffeisen bank
(SWIFT kód: UBRT HUHB),
munkásra: 12026001 – 01612761 – 00300009
Az építkezésre gyűjtős számla: (HU72) – 12026001 – 01612761 – 00200002
3.: Ige
Az egyik vasárnapi istentisztelet gondolataival folytatjuk: a Királyok 2. könyvének 22. részét tárgyaltuk. Júdának adatott egy „jó” király; Jósiást Júda népe tette királlyá, miután apja gyilkosait megölték. Érdekes, a nép számon tartotta, hogy Dávid családja kell adja a királyt – bár az előző két király meglehetősen aljasul működött. A környező népek fertelmességeit gyakorolták, bálványoztak és volt, aki a prófétákat, papokat ölte. Érdemes belegondolni a mostani helyzetbe: épp nem ölnek meg, de a hamis vallásgyakorlás jellemző. Jómúltkor Akház király Asszíriából behozott vallásgyakorlata került szóba egy értekezésen: ő a „sikeres” asszír birodalom sikeres istentiszteleti helyét másoltatta le a papjaival (!) Az igazat ma is sok esetben kellemetlennek tartják – jobb a világhoz igazítani a vallást, mint bármi kellemetlenséget vállalni…
De nem erről akartunk szólni. Visszatérve Jósiás királyra, ő „atyjának, Dávidnak minden útaiban” járt, nem tért el attól. Az előző, 21. részben Amon király gonoszul cselekedett az Úr szemei előtt, mint az ő atyja, Manasse. Érdekes, a gonosz király atyja a saját gonosz atyja, a „jó” királyé Dávid (szerencsésebb szó az „igaz”… Ki a mi atyánk?
Jósiás elküldte az „íródeákot”, hogy menjen el a főpaphoz, számolják meg a perselypénzt (házi feladat, ki csinálta az első perselyt annak előtte – néhány fejezettel korábban. A perselypénzt a király az „Úr házában való mívesek pallérainak kezébe” adatta, hogy ők fizessék abból a munkásokat (is?); a király nem kért számadást, mert tudta, hogy becsülettel dolgoznak a munkások. Fontos mondanivalónkhoz értünk: vannak az életben „rendelt idők” (jobb szó nem jutott eszünkbe), amikor megadatik valami: ilyen lehetett Jósiás király lelki békessége, amely megadatott, ilyen, amikor valami felől nem aggódunk, ami felől egyébként aggódnánk (nem ugyanaz, mint a gondatlanság!). Van rendelt idő egy nép életében is, amikor a „jó” meg tud adatni: ilyen volt, amikor sírt a nép. Ezsdrás könyve 3. részének 12-13. verse: a nép sír, amikor a lerombolt templom helyén újat kezdenek építeni; a 10. részben Ezsdrás sír, látva a nép állapotát, (Isten népe összekeveredett a pogányokkal: mi tudunk ezen sírni?
Nehémiás könyve 1. részében Nehémiás sír, hallva Jeruzsálem állapotáról, feladat megtalálni, hol sír a nép Nehémiás könyvében, szembesülve saját állapotával.
Jó barátunk, segítőnk kedves részlete Esti Kornél énekéből:
Jaj, mily
sekély a mélység
és mily mély a sekélység
és mily tömör a hígság
és mily komor a vígság.
Tudjuk mi rég, mily könnyű
mit mondanak nehéznek
és mily nehéz a könnyű,
mit a medvék lenéznek. Rövidesen a június-júliusi szám.
Áldást mindenkinek